Az évszaktípusok – ahogy más tipológiák esetében is – soha nem tisztán egyértelműek, élesen elválaszthatóak, de vannak típusjegyek, melyek alapján inkább tartozunk egyikhez vagy a másikhoz. Ezek a típusjegyek: a haj-, szem-, és bőrszínünk, alaptónusunk. Persze a divatnak hála, hajszínünk nem feltétlenül eredeti, így kicsit nehezebb a besorolást megtennünk, pedig hajunkat is célszerű típusunknak megfelelő színre festetnünk. Színtanácsadók egy fehér kendő segítségével iktatják ki ezt a “zavaró”, befolyásoló paramétert.

Minden évszaktípushoz meghatározott színtulajdonságok (színezet, telítettség, világosság) tartoznak, melyek alapján a megfelelő színek kiválasztásával harmóniába állíthatjuk ruhatárunkat, hajszínünket, ékszereinket. A színtulajdonságok kétpólusúak: hideg-meleg lehet a színezet, élénk-lágy a telítettség és világos-sötét a harmadik tulajdonság. A négy évszaktípus ezen hat színtulajdonság alapján tovább bontható altípusokra azzal a kizárólagossággal, hogy egy évszaktípus nem birtokolhatja egyszerre a két pólust. Így például, mivel a TÉL típus alaptulajdonságai a HIDEG, ÉLÉNK, SÖTÉT, értelemszerűen altípusai csak a következők lehetnek: hideg tél / élénk tél / sötét tél. A színtulajdonsághoz tartozó évszakelnevezésekkel: Tél-Nyár / Tél-Tavasz / Tél-Ősz.  Az adott évszaktípus legtisztább, legjellemzőbb  állapotát az az altípus fejezi ki, amikor két hideg vagy két meleg színtulajdonságú évszak kapcsolódik össze. Példánkban tehát a Tél-Nyár, ahol a fő színtulajdonság a hidegség.

Nézzük akkor a legalapvetőbb típusjegyeket az egyes évszakoknál s aztán, hogy mely színek állnak jól a különböző típusoknak. Természetesen megfelelő ajánlást is teszek az ékszereimből.

A Tavasz típus jellemzői

Haj: szőke vagy annak árnyalatai (világosszőke, aranyszőke, mézszőke, vöröses, rezes szőke, középbarna vagy világosbarna)

Arc: világos, aranylóan lebarnuló

Szem: világos színű, látványos kék vagy zöld

Bőr: áttetsző, a tejfehértől, porcelántól a világos elefántcsontszínen,  bézs színen át a barackos, arany tónusig

Színei: sárgás alaptónusú meleg árnyalatok, vidám, többnyire élénk, világos, telített, komplementer színek

Fő szín az arany, és a rose gold

Egyéb színei:

A vörös szín verziói: barackrózsaszín, korall, pipacspiros, lazac, narancsvörös, grapefruitpiros

Rózsaszínek: barack és a korall

Kékjei a szürkéskék, ciánkék, azúrkék,  középkék, akvamarin, türkizkék, égkék

Zöldekből az almazöld, borsózöld, kivizöld, jádezöld, abszintzöld, papagájzöld, tavaszzöld, sárgászöld, fűzöld, türkiz, üvegzöld.

Sárgás színek közül a napsárga, aranysárga, búzasárga, kankalinsárga, banánsárga, baracksárga, sütőtök sárga, mangó, mandarin, narancs, mézsárga,

Fehér helyett vanília, vajszín és krémszín, csontszín, pezsgő

Arany kiegészítőkkel jól állhat neki a barna, drapp, homokszín, tejcsokoládé, tevebarna,  tejeskávészín és a mandulabarna és az aranybarna

Fakó, erőtlen színek sápasztják, borús, komor színek nem állnak jól neki

 

 

Ékszereim közül ezeket ajánlom egy Tavasz típusnak

 

 

 

 

Nézz körül a többi Tavasz típusú ékszerem közt is!

A NYÁR típus jellemzői

Haj: sötétszőke, hamvasszőke, hamvas barna, inkább hűvös, ezüstös árnyalatú (világos szürke) és nem meleg. (nincs benne réz vagy arany árnyalat)

Arc: világos, bézs vagy elefántcsont, de lehet hideg rózsaszínes vagy porcelán színű.

Szem: opálos, szemfehérje elmosódott törtfehér, szemszíne többnyire kék vagy szürkéskék, szürkészöld, szürkésbarna. (nem mélybarna)

Bőr: világos rózsaszínes, hamvas árnyalatú vagy bézs, matt, szürkés oliva

Színei: a világos, hideg, lágy, telítetlen, törtszínek, a kék, a rózsaszín, a lila illetve a szürke különböző árnyalatai valamint a hidegebb, vízszínű zöldek.

Így például  kékjei: babakék, szilvakék, liláskék, szürkéskék, királykék, vízkék, tengerészkék, kadetkék, középkék, farmerkék, buzavirágkék, nefelejcskék

Zöldjei: türkiz, tengerzöld, üvegzöld, mentazöld, fenyőzöld

Lilák: sötét és világos egyaránt, ametiszt, ibolya, orchidea, orgonalila, viola, levendula, padlizsánlila,

Pirosak: lágy fukszia, lágy kékespiros, dinnyepiros, rózsapiros, málnapiros, meggypiros, gránátalma, bordó

Rózsaszínből a fáradt, a jeges és sötét egyaránt, babarózsaszín, púderrózsaszín, mályva

Sárgák: halvány citromsárga, lensárga

Fehérek: hidegbézs, törtfehér

Barnái: kávébarna, kakaóbarna,

Szürkék: galambszürke, grafit

Ékszerben a nem túl csillogó ezüst és a fehérarany.

Ékszereim közül ezeket ajánlom egy Nyár típusnak

 

 

 

 

Nézz körül a többi Nyár típusú ékszerem közt is!

AZ ŐSZ típus jellemzői

Haj: melegszőke, aranyszőke, aranybarna, vörösesbarna, sötétszőke, gesztenyeszín, csokibarna, kávébarna, bronzos-rezes, vöröses tónusok

Arc: melegtónusú, anyajegyei, szeplői bronzosak

Szem: többnyire mogyoróbarna, borostyánszín  vagy zöld, esetleg kék

Bőr: jellemzően kreol, aranyló, meleg árnyalatú, aranybézs, intenzív csontszín vagy erőteljes barack, esetleg halványsárga, világos bézs

Színei:

A vörös szín verziói: barackrózsaszín, korall, pipacspiros, kasmírvörös, rozsdavörös, téglavörös, mahagóni, lazac, narancsvörös, barack, a puncs és a pezsgőszín

Kékjei a szürkéskék, ciánkék, azúrkék,  középkék, akvamarin, türkizkék, pávakék

Zöldekből az almazöld, borsózöld, kivizöld, jádezöld, abszintzöld, olajzöld, papagájzöld, pávazöld, tavaszzöld, sárgászöld, fűzöld, türkiz, üvegzöld.

Sárgás színek közül a napsárga, aranysárga, búzasárga, kankalinsárga, banánsárga, baracksárga, sütőtök sárga, mustár, mangó, mandarin, narancs, mézsárga, rozsdabarna, bronz, óarany

Fehér helyett vanília, vajszín és krémszín, csontszín. Arany kiegészítőkkel jól állhat neki a barna, drapp, homokszín, tejcsokoládé, tevebarna,  tejeskávészín és a mandulabarna.

Ékszerek közül a meleg aranyak, óaranyak, bronzok, rézötvözetek.

 

Ékszereim közül ezeket ajánlom egy Ősz típusnak

 

 

 

 

Nézz körül a többi Ősz típusú ékszerem közt is!

A TÉL típus jellemzői

Haj: hideg tónusú, kékesfekete vagy hamvas, tömör barna, de lehet platinaszőke is

Arc: kékes árnyalatú, rózsás

Szem: élénken elütő szemfehérje mellett lehet szürkéskék, jeges kék vagy barna, sötétzöld

Bőr: kékes-rózsaszínes áttetsző alaptónusú, porcelánszerű hófehér vagy  hideg árnyalatú barna vagy oliva

Színei: élénk, hideg, tiszta, kontrasztos, telített, sötét színek

Rajta mutatnak leginkább jól a tiszta alapszínek (kék, sárga, piros), illetve a fekete-fehér vagy ezek kombinációja

További színei:

Pirosak: bordó, burgundivörös, borvörös, szeder, kékespiros, rubin, kármin, málnapiros

Lilák: bíbor, püspöklila, padlizsánlila, indigólila, kékeslila, ibolya

Rózsaszínek: pink, magenta, ciklámen, jeges rózsaszín

Kékjei az ultramarinkék, sötétkék, szilvakék, tengerészkék, királykék, ibolyakék, jégkék, liláskék, matrózkék, éjkék

Zöldek: fenyőzöld, mentazöld, erdőzöld,

Sárgák: tiszta citromsárga

Ékszerben az ezüst, a fehérarany, a platina az Ő színe.

 

Ékszereim közül ezeket ajánlom egy Tél típusnak

 

 

 

 

Nézz körül a többi Tél típusú ékszerem közt is!